A halálugrás – a pizza
A pizza három parancsolata:
- A pizza szent és sérthetetlen. A pizzát külföldiként nem kritizáljuk.
- A pizza egy kulturális aknamező. A pizzára nem lehet akármit tenni, sőt.
- A pizza létszükséglet. A pizza nélkül nem lehet sokáig kibírni.
Az nem úgy van, hogy kikeresünk valami random receptet valahonnan, aztán rápakolunk mindenféle maradékot és zsupsz be a sütőbe. Ez azonnali kitoloncolással járna.
Viszont nemigen tudtam, hogy ha nem így, akkor hogy van, mert a tíz év alatt, amióta olaszok vannak a közelemben, hát, egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor ettem otthon sült pizzát, és azokról is jobb nem beszélni, mert kétségbeesett külföldön élés ízük volt.
Tehát az én túlélési stratégiám az volt, hogy pizzát pizzériában eszünk, és akkor béke van.
(Persze akkor se feltétlenül van béke, mert az olaszok maguk is képtelenek megegyezni abban, hogy pontosan mi mehet a pizzára, lásd második parancsolat. Például hal nem. De szardella igen. És tonhal. Vagy tonhal nem. Több a kivétel, mint a szabály, rosszabb, mint a francia nyelvtan.
És ez még nem is lenne baj, de ha te egy olyan feltétet választasz, akár egy díjnyertes és híres olasz pizzériában is, ami az asztaltársaidnak nem tetszik, hát a szádból ki fogják kritizálni a falatot, amíg teljesen el nem megy a kedved az egésztől. De te hallgatsz, lásd első parancsolat. Nem csoda, hogy végül mindenki mindig paradicsomos mozzarellás margherita pizzát eszik. Amikor pedig annyiféle jó van!)
Egyébként ezzel vissza is lehet élni, például ha meg akarunk szabadulni valakitől, elég mellékesen elhinteni, hogy szeretjük az ananászos pizzát, és biztos, hogy soha nem látjuk többé az illetőt!
Szóval sosem volt ez egyszerű, de aztán ráadásul karantén is lett, a pizzázók bezártak, mi meg itt maradtunk magunkra.
Néhány hétig ki lehetett bírni így, de aztán lásd harmadik parancsolat.
És akkor egy nap, a focaccia sikerétől felbátorodva, a kelt tészták önállóságára bízva magam, begyúrtam az első pizzatésztámat.
Ami majdnem ugyanaz, mint a focaccia: fél kiló liszt, három deci víz, 10 g só, 35 g olívaolaj és 5 g száraz élesztő.
(Egyszer később, amikor már elfogyott az élesztőm és persze nem lehetett kapni, megpróbáltam sütőporral, mert pizza volt rárajzolva a csomagolására. Hát, ti ne tegyétek, elég gyászos lett az eredmény.)
Lehet dagasztógéppel parádézni, lehet az élesztőt külön felfuttatni, lehet a hozzávalók meghatározott sorrendjével körülményeskedni, de valójában ez mind fölösleges. Nekem az jött be, hogy negyedóráig kézzel gyúrom, szép egyenletes lesz és annyira megnyugtat, mint egy doromboló macska az ölemben (ami, sajnos, jelenleg hiánycikk nálam).
Amikor kész, helyes kis gombócot kell formázni belőle, az alját befelé hajtogatva, aztán egy tálban letakarva hagyni kelni körülbelül két órát, amíg duplájára nem nő. Szeret a kikapcsolt sütőben felkapcsolt lámpánál pihenni ő is, ahogy a focaccia tésztája is.
Mi kerül a pizzára? Féltem azért, nyilván margheritát csináltam én is. Fél kiló paradicsompüré elvileg… én 350-400 grammból meg szoktam oldani. Ezt előre be kell keverni egy csipet sóval, olívaolajjal, oreganóval. A mozzarellát is érdemes előkészíteni: apró darabokra összetépkedni és egy szűrőben hagyni lecsöpögni.
Amikor letelt a két óra, megnézzük, miben fogunk sütni. Ha két kisebb formában, akkor ketté kell venni a tésztát, két kis helyes gombócot alkotni, újra letakarni és hagyni őket visszaaludni még egy félórára. Ha megvan a nagy tepsi, akkor viszont hajrá! Lisztezett felületen finoman forgatva és közben Chopint zongorázva kézzel ki kell nyújtani (én nem tudok zsonglőrködni a pizzatésztával), az a lényeg, hogy ne eresszen le. Ha mégis kezd, hagyni kell neki még öt perc szundit. Amikor kész, beleapplikáljuk a kiolajozott tepsibe. Ad absurdum én olyat is szoktam, hogy közvetlenül a tepsiben nyújtom ki, így nem kell a kör négyszögesítésén aggódni. De ez valószínűleg hazaárulás, csak itt még senki se jött rá, hogy ezt csinálom.
Rákenjük egyenletesen a paradicsomszószt, és 250 fokra előmelegített, nem ventilátoros sütőben 6-7 percig sütjük. Kivesszük, megy rá a mozzarella, visszatesszük még 6-7 percre. Nagyon lessük, nehogy megbarnuljon a sajt, mert akkor megette a fene. Még nem jó, még nem jó, már nem jó. Alkalmas pillanatban kikapjuk. Ráteszünk néhány bazsalikomlevelet, gyorsan lefényképezzük, de még nem küldjük el a képet senkinek, mert a pizza akkor a legfinomabb, amikor éppen kikerült a sütőből. Ráér az instagram később is!
Vélemény, hozzászólás?