(Nem) kézműves pesto
Már rég vége volt a karanténnak, már rég benne voltunk a nyárban. Már rég megfőztem a klasszikusokat, amiket eredetileg akartam. Már egy csomó növényünk kipurcant, mások élték világukat, de annak legkisebb jele nélkül, hogy esetleg teremni akarnának. A cukkini például felcsapott dísznövénynek, egymás után hozta a virágokat, de ennyi.
Csak a fűszernövényekre lehetett számítani. A bazsalikomot például el kéne neveznem Sztahanovnak, olyan tempóban termelt. Részben miatta volt hetente pizza, csak hogy valamire lehessen tenni bazsalikomlevelet. De így is túl sok volt a heti szüret, a termést aztán kínomban elkezdtem lefagyasztgatni.
Látszott, hogy előbb-utóbb meg kell próbálni pestót csinálni, de úgy voltam vele, hogy ez aztán már talán tényleg túlzás lenne. Kerestem kifogásokat: nincs mozsaram, a kézi mixer nem viszi a fenyőmagot, nagy mixerem nincs… közben persze olvasgattam és kérdezősködtem fel-alá, hogy vajon kézi mixerrel mi lenne – ez nem derült ki –, meg hogy vajon fagyasztott bazsalikomlevélből mi lesz – erről utólag kiderült, hogy egy spenótnak álcázott plutty.
Egyszer aztán kimaradt a heti szüret, és a következő héten ott találtam magam annyi friss levéllel, amennyiből a szent recepttár szerint már neki lehet állni friss pestót készíteni. Nyilván valami teljesen más és sokkal fontosabb dolgot kellett volna csinálnom, amihez éppen nem volt kedvem, hát nosza, belecsaptam.
Lemostam a leveleket és kiterítgettem őket száradni.
Aztán elkezdtem olvasni a receptet. „Nem szabad megmosni a leveleket.” Jól indul! Áldás kíséri utadat, pesto, én már érzem.
(A recept szerint a tisztogatást konyharuhával kell végezni. Én arra tettem ki a leveleket száradni, hát részletkérdés.)
Elvileg 25 gramm bazsalikomhoz kell:
- egy fél gerezd fokhagyma,
- egy csipet nagyszemű só,
- 35 gramm parmezán és
- 15 gramm pecorino,
- végül 50 gramm olívaolaj.
Én belevágtam:
- egy egész gerezd fokhagymát, mert másnap utaztunk, és hova tegyem,
- aztán amilyen sót éppen találtam,
- 15 gramm grana padanót, mert annyi volt a maradék,
- és nem tudom, mennyi olajat.
Aztán neki a kézi mixerrel.
Ami persze nem csinált vele kábé semmit.
A leveleket még úgy-ahogy összevagdosta, de a fokhagyma megmaradt apróra vágva. Nem véletlenül kell azt elvileg mozsárban összetörni krémesre… Ráadásul az egész túl kevés volt ahhoz, hogy vigye a gép, ami meg közben kínjában fejhangon visított. Adtam hozzá még egy kis olajat, hátha, de nem. Hozzáadtam a (8 gramm) fenyőmagot is, mert akkor már úgyis mindegy. Tényleg mindegy volt. Ezen a ponton már nagyon szégyelltem magam.
A visításra a dolgozószobának kinevezett nappaliból diszkrét érdeklődés érkezett, hogy mégis mit művelek. Odakullogtam kezemben a bögrével, benne a spenótpluttyal, hogy bemutatom neked életem első pestóját. Kiderült, hogy ronda ez, de meg lehet enni, és még mielőtt rájöttem volna, hogy hogyan lehetne mégis rendesen megcsinálni, már üres volt a bögre.
Persze a fokhagyma túl sok volt így darabosan, meg a fenyőmag egészben, meg a levelek cafatosan, de hát istenem. Majd most már tényleg veszek egy mozsarat. Carrarai fehér márványból, ha már itt van a bánya a szomszédban.
Aztán végigolvastam a receptet. Az alján ott volt az összes jótanács.
A bazsalikomlevél oxidálódik, kimegy belőle az illóolaj meg az aroma és elveszti a színét és elsötétedik, ha megmossuk.
Az olaj legyen az édesebbik fajtából.
Az oxidálást megelőzendő villámgyorsan kell dolgozni (na ez felejtős lesz azzal a mozsárral), és nem szabad felmelegíteni sem.
A mixer nincs kizárva, de! A fém is oxidál, ezért jobb, ha műanyag a kése (én ilyet még nem is láttam). Felmelegedés ellen vagy apró menetekben dolgozzunk, vagy – most figyelj – jó előre tegyük be a mixert a hűtőbe…
…Ezt a szöveget még nyár végén írtam; utólag visszaolvasva arról szól, hogy hogyan ne készítsünk pestót. Azóta dolgoztunk kicsit azon is, hogy hogyan igen.
Nem vettem mozsarat.
Vettem egy mini mixert.
Szerencsére időben rájöttem, hogy a mozsár autentikus meg szép, de nulla rutinnal talán nem erre kéne feltenni a pesto ellátásunkat.
A leveleket azóta is megmosom, erről nem akarok leszokni, mert elég gazdag állatvilág él az erkélyen.
Nagyjából kéthetente nő annyi új levél, hogy abból egy 3-4 személyes adag kijöjjön, amit a) lefagyasztok, b) félig megeszünk, aztán lefagyasztok. (A pestót lehet fagyasztani, csak a friss bazsalikomlevelet nem szerencsés.) Kis joghurtos poharakban ülnek egymás mellett a különböző generációk. Az egyik kicsit sós, a másik kicsit fokhagymás, a harmadik kicsit sajtos… konvergálunk a tökéletes felé, amit valószínűleg sose fogunk elérni. De ami persze amúgy is mindenkinek más!
Vélemény, hozzászólás?